Pákozd neve feltehetően szláv eredetű (az ólengyel Pakost) személynévből származik, amely a magyar pákosztos melléknévvel állhat etimológiai rokonságban. A község és környéke az őskortól lakott volt. Anonymusnál is megjelenik a neve: „iuxta montem Pacostu” („a Pakosztu-hegy alatt, közelében). Elbeszélése szerint a honfoglaló magyar nép Veszprém felé haladva Pákozdnál a hegyek alatt ütött tábort Árpád fejedelem egyik „költött” vezére, Ösbő vezetésével. Ugyanakkor a Budáról Veszprémbe vezető országút egyik állomása is ekkor.
A község Magyarország egyik legismertebb települése: az 1848. szeptember 29-i győztes pákozdi csata mélyen a lelkekbe ivódott. Történelmünk egyik legfontosabb eseménye. A csata napjainkig megismert résztvevőiről a Kossuth Lajos Művelődési Házban láthatnak ismertetőt.
Kevesen tudják, hogy
2003. november 3-án volt a 410. éve annak az ütközetnek, amely a hadtörténelemben az I. pákozdi csata néven vált ismertté. Mintegy tizennégyezer magyar és húszezer török katona állt egymással szemben. Pálffy Miklós bányavidéki lovas kapitány és Zrínyi György dunántúli főkapitány által vezetett derékhad lökésszerű támadással űzte el Hasszán budai pasa lovasait. A csatamező déli szárnyán talán ennek az eseménynek emlékét őrzi a Jancsár-völgy és a Hajdútemetés helynév.
a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc alatt a főleg kuruc érzelmű lakosságnak a labanc Fehérvár elleni küzdelmekkel teltek napjai, amely állóháborúvá alakult át. A harcok és a pestisjárvány 274 ember életét követelte. A szatmári békekötést követően 1711. május 5-én itt tartották Fejér Megye Közgyűlését. Ez nem jelentett gyógyírt a tönkretett lakosságnak.
Egy település múltját, arculatát nagyban meghatározzák a történelmi eseményei, saját hagyományai. Pákozd katonás jelleget kapott a sorstól. Jó értelemben ez jelenti a haza, a szülőföld védelmét, a szeretetét. Ezért épült itt a Doni Kápolna is, ahova 1999. október 30-án orosz földről, Roszkino falu mellől hazaérkezett minden elhunyt magyar jelképeként egy ismeretlen katona földi maradványa. Örök nyughelye nyugalmat hozott az érintett családoknak is. A Kápolna szarkofágja vigyázza örök álmát. Útifaluból kialakult többutcás szalagtelkes település Pákozd a Velencei-hegység délnyugati peremén. Szeretnénk, ha ez is maradna. Olyan utifalu, ahova örömmel tér be a látogató. A szerencsés földrajzi elhelyezkedés: két nagyváros – Budapest, Székesfehérvár – közelsége, a természeti kincsek: Velencei-tó, Bella-tó, Angelika-forrás, Anikó-forrás, Arborétum, Ingókövek, a Madárvárta napjaink egyik vonzó településévé teszik. Lényeges, hogy nem került a Velencei-tó környéki települések agyon-beépített sorsára: megőrizte falusias jellegét. Az ide betérőt ez a sajátos hangulat fogadja. Őrízzük hagyományainkat. Évszázadok óta megélhetési forrás a nád. Kialakultak a sajátos eszközei, amelyek ugyanúgy változtak a technika fejlődésével, mint bármely iparágé. Családoknak adott és ad munkát, megélhetést. Egymásnak adják át a jelképes staféta-botot úgy, ahogy csak az teheti, akinek a lelke is benne van. A másik megélhetési forrás volt évszázadokon át a halászat. Híres speciális eszköz volt a varsa. Hálókötélből is kötötték, de igazi pákozdi specialitás a vesszőből font csíkvarsa. A pákozdi halászok az úszólápot tükrös cérnahálóval bekerítették, és az alatta tanyázó halakat, főleg harcsákat dobogással zavarták. Napjainkban is tudják családok az elkészítését. Őrzik fortélyait, hogy a jövőnek is megmaradjon. Megtaláljuk az ősi magyar népművészet hagyományait: a kerámia, a szövés, a csuhé munkák alkotói bemutatják azokat a mesterségeket, amelyek nem is olyan régen úgy ívódott a mindennapokba, hogy közben nevelt az esztétikára, a művészetekre. Megtanított gyönyörködtetni. Lovas szekéren minden évszakban be lehet barangolni a tájat. Megtanulhatunk közben egy nagyon szép falusi szokást: a köszönést egymásnak. Pákozd várja az érdeklődőket programokkal, amelyek a honlapunkon is megtalálhatók, falusi szállás lehetőségekkel, a napi megélhetést biztosító élelmiszer üzletekkel, vendéglátó helyekkel, cukrászdával, sportolási lehetőségekkel (lovaglás, teke, túrázás). Tudva, hogy a vendéget nem megszerezni, hanem megőrizni kell.
