Az Angelika-forrástól kb. 150 m-re található, napjaink egyik feltárásra váró kincse. A település régészetileg kiemelkedő fontosságú része. Az erődítmény a Duna-Tisza közén és a Dunántúlon található huszonhat hasonló típusú építmény közül a legnagyobb: használatának idejében uralta a Velencei-tó környékét és a Mezőföldet. Nagyon szép helyen, az erdőkkel borított Meleg-hegy délnyugati részén helyezkedik el.

Három jól elkülöníthető részre tagolódik. A Bodza-völgy osztja fel: a nyugati, egyik oldaláról sánccal övezett Nagyvárra és a keleti, kettős sánctól és árokrendszertől erődített Kisvárra. Az erődítmény felső peremét agyaggal összetapasztott kőburkolat védte, erősítette.  A följáró felső nyílását bástyaszerűen felhányt magaslatok védték, a kapunál a védők elhelyezkedésének biztosítására  teraszt képeztek ki. A Földvár oldalában emberi kéz vájta Bárcaházi-barlang húzódik. A közelében talált edénytöredékek alapján a bronzkorra tehető.A Kisvártól északra fekszik a lelőhely harmadik része, az urnatemető.

A hajdani bronzkori település földbe vájt lakóházainak nyomait a Nagyvár területén ásták ki:  1925-1927 között.  Marosi Arnold irányította a feltárásokat. A leletek nagy része kőcsont- és agancseszközökből áll, amelyek a Vatya-Koszider kultúra jellemzőivel mutatnak rokonságot. A telep korát a Kr. e. 1400-1200 közötti időszakra teszik a kutatók.